ÖRÖKRANGLISTA

várfalas

várfalas

ÜDVÖZÖLJÜK A SÁRVÁRI ÍJÁSZOK OLDALÁN!

02 november, 2013

MAGYAR LOVASÍJÁSZ SIKER


Törökországban rendezték idén az EOCHA-t ( (European Open Championship of Horseback Archery, azaz Európai Nyílt Lovasíjász Bajnokság), immár hatodszor. Eddig öt alkalommal indultak rajta magyarok, és ilyenkor ők is nyerték. Idén Ruszák Mátyás.
Zoom
Népes mezőny volt, 49-en neveztek. Négy versenyszámban lehetett versenyezni, ebből hármat kellet választaniuk. A négy szám vagy stílus:
- a koreai - két, három és öt céltáblás pályákon, hat futam (a táblák különböző szögekben voltak felállítva)
- a magyar - három céltábla a pályán, középen, mint a Kassai-pályákon, hat futam
- a lengyel - tereppálya, változatos célfelállítással, három futam,
- a török - három céllal, középen felállított póznán függőleges cél, négy futam
Ezek teljesítése alapján hirdettek végül számonként eredményt és győzteseket, és összesítésben bajnokot. Sokoldalú és alapos lovas- és lovasijász-tudás szükséges a helytálláshoz.

Ruszák Mátyás koreai versenyszámban első, magyarban ötödik és lengyelben harmadik, végeredményben pedig bajnok lett. Magyarország színeiben négyen indultak. Vegyes és színes volt az induló országok listája, pl. Lengyelország, Franciaország, Svédország, Svájc, Törökország, Görögország, Jordánia stb.

Ruszák Mátyás az Íjász Útja Iskola tagja, nyolc éve kezdett el lovasíjászni, most 23 éves.



További részletek: http://kuruc.info/r/49/119814/#ixzz2jU0um9lm